Megint valami fontosat vesz el Trump az amerikaiaktól
A Trump-kormány nem támogatja többé, hogy a munkaadók kötelezően finanszírozzák dolgozóik egészségbiztosítása alapján a születésszabályozás költségeit.
A Trump-kormány nem támogatja többé, hogy a munkaadók kötelezően finanszírozzák dolgozóik egészségbiztosítása alapján a születésszabályozás költségeit.
A nyilvánosságra hozott adatok szerint az amerikai elnök biztonságáért felelő Secret Service majdnem 60 ezer dollárt fizetett ki a Floridában található Trump International Golf Clubnak a speciális járgányok használatáért. A bérleti szerződés szeptember végétől jövő év májusáig szól. De ez még nem minden.
Az énekesnőt az elnök keddi Puerto Ricó-i kéztörlődobálós akciója bőszítette fel.
Az amerikai elnöknek 40 millió követője van Twitteren, ezzel maga mögé utasította Ferenc pápát.
Rex Tillerson korábban a külügy kormányzati tisztviselői előtt idiótának nevezte az elnököt. Ezért nyíltan kiállt, hogy elmondja, pletykálták, hogy lemond, de ő marad.
A helyi hatóságok tájékoztatása szerint egyik észak-amerikai támadásnak sincs magyar érintettje - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Áder János köztársasági elnök részvétét fejezte ki Donald Trump amerikai elnöknek a Las Vegas-i vérengzés miatt.
A robotügyvéd még távolinak tűnhet, ám a mesterséges intelligencia alkalmazása a jogi ügyekben már rövid időn belül megvalósulhat - állítja a hvg.hu-nak adott interjúban a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda globális vezetője, Paul Rawlinson.
Tom Price, aki a Fehér Ház engedélyével katonai gépekkel repülte körbe a világot, az első miniszter, aki elhagyja a Trump-kormányt.
Erről Rex Tillerson külügyminiszter beszélt pekingi látogatása során, ahol közölte: az Egyesült Államoknak több nyitott kommunikációs csatornája van Phenjannal.
A könyvtáros szerint a First Ladynek inkább az alulfinanszírozott iskolákra kellene összpontosítania, nem a magas színvonalon működőkre.
Megszólalt a Facebook alapítója, miután Donald Trump egy rövid, de egyértelmű kirohanást tett a közösségi oldal ellen. Mark Zuckerberg némi kétoldalú helyretétel után Trumpnak is odaszúrt.
Újra megszólaltak Otto Warmbier szülei, a Fox Newsnak adtak interjút, amit Donald Trump a Twitteren dicsért. Állították: az amerikai orvosok nem mondtak igazat, miután megvizsgálták a júniusban hazaszállított fiukat.
Nekiment a himnusz alatt térdelő amerikaifocistáknak, bojkottra szólított fel. Nyilván nem erre a reakcióra számított: már zenészek is nekimennek.
Katonai vezetőkkel egyeztetett Iránról és Észak-Koreáról. Minden katonai megoldás érdekli.
Az elnök azzal viccelődött, milyen sok pénzt költöttek a szigetre, amelynek 90 százalékán továbbra sincs áramszolgáltatás.
Donald Trump egyik legfőbb választási ígérete volt, hogy 1000 milliárd dollárt költ majd a meglehetősen lepukkant amerikai infrastruktúra felújítására.
Jobb későn mint soha: Trump sok sikert kívánt Merkelnek negyedik kormánya megalakításához.
A Boeing azt kockáztatja, hogy felmondjuk a brit légierő összes megrendelését – fenyegette meg az amerikai óriást Nagy-Britannia hadügyminisztere. Sir Michael Fallon nem véletlenül dühös, hiszen az amerikai cég sikeresen víz alá nyomta kanadai vetélytársát, a Bombardiert, amely Észak-Írország legnagyobb munkáltatója.
Megkezdődött az Egyesült Államok mexikói határára tervezett fal prototípusainak építése – közölte az Egyesült Államok kormányzata.
Fokozódik a helyzet és a feszültség a két ország között, a kommunista diktatúra szerint minden felhatalmazásuk megvan amerikai gépek lelövésére.